Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9-fenyudvar.jpg

   BARNA NÁRGISZ                                               

 

           X X.SZÁZAD                                            NAP                           

 GYÖKEREINK ÉS SZÁRNYAINK

 

A MAG NÉPE

 

I

A Fény lapozza az Időt

és Árnyékokat vet a Térre,

míg végre

a Föld

beéri

az Örök Sötétséget

a Naptól elfordulóban.

 

Esteledik.

Az Embereket 

Félelmeikbe zárja

a Hiány.

A Kegyelem

Hiánya.

 

Ember:

Egyetlen,

ki felismerheti

önmagát

eképpen.

Nézd!

Pontról Pontra

őrzi a Fény

a képeket.

Percről percre

hívja elő

egy pribék kor

Mindennapjait!

1945

1956

1968

I I

Gyűlik,csak gyűlik

s nem múlik:

a Volt s a Lesz

Szövetségre lépnek

Jelenedben.

 

Záporoznak 

a Mérgek

és cseppjeik nem

párolognak el.

A Voltak

és a Mindörökre

Lesznek.

 

Gyűlik, csak gyűlik,

beborít egészen,

rád érőn.

Nem kapkodja el.

Visszafojtja

Lélegzeted

és Szíveddel

kihagyatja

a Ritmust.

Az Örökölt Jelen:

a  X X .Század.

 

I I I

 

A MAG NÉPE

 

Idegrendszere

a Magok

Idegrendszerében:

amikor vetette

ahogyan aratta.

Isten Nemese

viselte-hordozta,

Évről-Évre 

adta

az Életet:

a Mindennapi 

Kenyeret

és a Bort.

Életére

ráadásnak.

Isten után

szabadon.

 

I V

 

Ahogyan az Ételt

Magához vette,

az apróra vágott

szalonnát

villával ette

s hozzá

törte 

a Kenyeret.

 

Nincsen Szentebb Oltár,

mint ez a Megterített Asztal,

ahol minden Mozdulatnak

Ideje van.

 

Ő maga tiszta, mint a Fák.

Ha szól szépen,

minden Szava Ünnep:

 a Ház, az Élet,

a Napok

Csillagrendszerében

Mindenkor.

Mindig.

Mindenütt.

 

V

 

Sötétarany haja

a ragyogó Kékben

hullámzott

kacagása:

Szépség és Erő,

ahogy a kocsi magasában

a Lovakat fogta

visszakézben.

 

Biztos pontja a Földnek

a siheder Tizenéves!

Hogy állta a Nyarat

Emberül!

Hogyan áradt

bele a Fénybe!

Akkor ott

Isten tartotta

Kezében:

Életet

az Élet!

ORSZÁGÚT

M.JÓSKA

 

V I

 

Az Út

levezetett

a Folyóhoz,

ott állt a Malom. . .

nincs már. . .

És járhatatlan

a Part is.

 

Az Út

rohant Velünk

a Nyárban

a Folyóra le!

Vitt a meredek,

mély homokon

forrón

és kapkodtuk

lábunk,

mert

égetett!

És Mi is

csillogó 

Homokká

váltunk!

Gyerekek,

Aranymadarak

a Csodára:

szálltunk

a Vízre,

hogy

Emberré

váljunk. . . .!

IPOLY

1956

 

V I I

 

EGYÜTT:

a Pillanat:

Nyár

Délután

a Fák

fele Fény

fele Árny

ott, ahol a Folyó

az Égig ér,

és az Ég 

végignyújtózik

a Parton:

ott nyargal

a Gyereksereg,

ahol az Ipoly

engedi őket!

Micsoda Pompa!

Ragyogás!

Gyöngyöket szórva

kis Testükön a Víz

oldott Drágakő!

És Kitárt Karjaikkal

a Fény magához emeli őket:

a Tenger, az Ég-Óceán!

. . .a Pillanat Ezer Éve-

Ezeregy Éve nézem!

 

Hová tűntetek?

Hová repültetek a Nyárból?

Társaim!

Kismadaraim!

1956

IPOLY

 

V I I I

 

Zsugorodik az Idő.

A napok összemennek.

Mint kényszerzubbony,

úgy szorítanak a percek.

 

Felszökik

Levegőtlen,

kirepít

a Fájdalom

innen,

ahol

nem marasztal

már senki sem. . .

az Élet

gyilkosok

kezére 

adva.

 

Állsz

az

üresedő

Térben,

ahol

Minden

elvész

egy pillanat

alatt.

Törékeny

Életek

s a Dolgok

Magadra

hagynak

a Választhatatlan

Halálban,

Gyermek.

 

I X

 

Széthordták Otthonod.

Nincs neve a Pusztulásnak.

Semmirekellő Fájdalom.

 A Teljesség Igénye,

az Ideérkezés Stációi.

A Napnál is állandóbb

Sötétségben.

 

X

 

Lépted nyomán sarjad,

határtalan a Szenvedés.

Kő Kövön Szívverésed.

 

A Nyár kezdete és vége:

Nyaraim tündöklése!

Életünk. Halálod. Életed.

Különös Rokonom,

Szentem.

KERESZTEM.

Meg nem élt 

Életed gyémánt!

Átragyog

minden

Téren és Időn:

az Árvaságban

Családom,

Hazám.

 

Csillogó

Madarak

seregesen!

Vakító

Napfehér

vásznak,

Égi Vitorlák

suhognak,

repülnek

Utánad:

ELÉGTÉTELED!

 

X I

 

November első napja.Péntek.

Mindörökre Egy.

Amíg majd eljön

az Örök Világosság,

hogy fényeskedjék

és nyíljék

minden

Titkok Kapuja.

Addig az örök Sötétség itt.

És napról-napra

a felismerés:

milyen Lét morzsolja

a Testet és a Lelket,

hogy jó?

Engedelmes?

Por?

Legyen újra?

 

MERT NEM AD JOGOT

A FÖLDRE FORDÍTVA SEMMI!

 

Ez itt a Földi Élet Vége.

Innen már

kívül kerülsz a dolgokon.

Ezek a lebetonozott Mezők.

A Tekintet befalazva

és szoborba öntve a Száj,

félrebeszélni is képtelen,

lázas poharak alján fogad,

Emberszint alatti

egzisztenciában:

ez a kitüntetett pozíció

a gyűlöletaktív sugárzásban.

Általános elsötétítés alatt.

 

X I I

 

És előkerültek ők,

kiknek kezéből

a Mag

minden időben

kipergett.

 

Jöttek az Élet ellen.

Egymásra találtak

a süket és vak szívűek:

az Űr nem oly rideg és sötét,

nem olyan kegyetlen és üres,

mint bennük volt

a Gőg.

 

Jöttek elő, jöttek.

Tolta őket

maga előtt

a puszta

Semmi:

aminek nem kellett

sem Isten

sem Ember

még alibinek

sem.

 

X I I

 

Özönlenek az ördögök,

a Sötétség kapui tárva.

Körülöttünk

Poklok világa,

Világtalansága.

 

A meg nem élt Életek

Csillagok.

Átragyognak

Minden

Téren és Időn

az Árvaságban

Testvéreim

Családom,

Hazám.

 

Hova írtad Magad?

Milyen lapjaira 

a Létnek?

Semmi Időben

Semmi Térben.

Út?

Igazság?

Élet?

Otthonom?

 

X I V

 

Az új pribékek,

a mindig régiek.

Kezet emeltek 

a Kincses Diófákra,

elveszejtették őket is

az Emberek után!

Így lett jeltelen az Út

és társtalan a Fény ott,

ahol egykor 

átsugárzott a Lombokon.

Napra Nap.

 

Némaság lett

 a Csend helyett.

És a Csend szélén

Hallgatás.

Mert nem mondták el

Gyermekeiknek!

 

Holt Házak Utcája.

 

Már nem köszön rád senki

és nem kérdezi senki sem,

hogy merre mész.

A Kapuk lezárva

és világtalan ablakok.

Ez már nem a Lét határa.

Ez már a Halál:

elvégeztetett.

Az Életet

kísérik itt

utolsó Útjára.

 

X V

 

Először

a Remény,

majd az Út,

azután a Kert

veszett el.

 

Már

nem mozdul

a Pásztor,

a Napok elkószálnak

és szétszéled a Nyáj.

 

A Házakat?

Megveszi az Idő,

és a Fák is

elvesznek

Ember nélkül,

magukra hagyva.

 

Ide tanulni jár

a Pusztulás

a Pokolba vezető Úton:

itt az sem volt

Jó Szándékkal

kikövezve

sohasem!

 

X V I

 

Roskadoznak

szedetlenül

a Drága Fák!

Az Ágak

sugarasan

törnek elő,

beleroppannak

a Nyárba.

 

A járda

járhatatlan,

gyümölccsel teli

és a Bogarak

tivornyázva,

részegen,

koccannak

egymásnak

össze-vissza,

kelnek birokra,

feledve

Törvényt

és

Modort . . .

 

X V I I 

EMBEREK HÁZA

ISTEN HÁZA

1

Ahol voltak épp,

úgy, ahogy letették,

a Tárgyak megálltak.

Már semmi sem mozdul itt.

A Szándék tört el, az Akarat.

2

A Házak pedig, mint az Emberek.

A Ház, mint egy Ember:

Homloka, Arca, az Ablakok Szeme.

Hajlék: a Tűz Helye, Élet,

a Fészek: a Szív melege.

És a Tető egyenes gerinccel.

Benn a Gerendák.

Fája megfaragottan, mívesen.

Nyugszanak a széles falakon.

Védik a Jóságos Otthont,

mint Kezdetektől fogva.

Lélegzik a Mennyet.

Tartják a Mennyezet,

az Ég

benső boltozatát. . .

3

"A Csillagok elmennek

és visszatérnek"

Az Emberek

nem térnek vissza.

A Házak is

állva halnak meg itt,

mint a Fák.

 

X V I I I

................

"Jöjjön hamar!"

Mindig így

köszönt el tőlem.

"El sem is megyek!"

mondtam én.

Ez csak a látszat.

 

És vigyáznom kellett,

hogy meg ne öljem. . .

Búcsúzáskor

magamhoz szorítva,

agyon ne öleljem. . 

 

DOBRUSKA  2014

 

X I X

 

"Szóval,cselekedettel és mulasztással,

a Nemzet most Népét veszti el. . ."

 

Nyolcvan esztendőben

egyazon helyen.

Egyszerre szülő

és egyszerre vesztőhelyen.

Nyolcvan év.

Most hagyja el

a Házat a földek után.

Amiért törte magát,

de eljussoltak tőle

régi-új bitangok.

Most a Házat már,

ami még maradt,

Önmaga adja fel.Végleg.

Míg régholt Reménye 

mellé fekhetik majd.

Darab Időre darabka földbe.

Kapja Hűségéért

az Embernyi Földet,

az Embermély Földet.

Végső Birtokot, a Sírt,

azt sem örökbe.

 

A Hiány 

Marad

Itt

Mindörökre!

MAGYARORSZÁG!

 

X X

 

Kiszántva minden jó Gyökér!

Betemetve minden  barázda!

Elevenen!

A gyümölcstől roskadó Fák

szedetlenül, kivágva!

A Kert

ámokfut.

A Szélrózsa 

szétszórja

minden kincsed:

a Történelem iránytévesztése,

az össze-vissza forgatott Idő

kereke töri, foga marja.

Örökre letett önmagát a Vas,

eszi a Rozsda.

És vigyázzban áll

a Pusztulás. . .!

 

...minden, amit megérintesz

és Minden, ami megérint. . .

 

X X I I

 

Minden! Amit megérintesz

és Minden, ami megérint!

Gyökereink és Szárnyaink.

Az Égbe emelt Haza!

 

A Mag Népe előtt állsz.

Azon a földön,

ahol ők születtek.

Éltek és meghaltak

egyszer és ezerszer:

a

Végigvert

Utak

a Megkínzott

Tüzek.

 

Állsz felemelt fejjel

a Felszentülő Temetőben.

Hozzájuk Híven.

Hazádnak Híven!

"RENDÜLETLENÜL!"

2015

MÁRCIUS

NOVEMBER

 

 

0-feny-szivarvany-.jpg

 

 

 

 

"EGYSZERVOLT MAGYARORSZÁG"

 

 

 

 

 

 

*